„Remélem, apa hamarosan hazajön.” A fiú hangja aggodalmasan csengett.

– Apád biztosan mérges lesz – mondta Phoebe néni, aki a nappaliban ült egy könyvvel.

Richard felállt a kanapéról, ahol az elmúlt fél órában ült, és felháborodással a hangjában azt mondta: – Szomorú lesz, de nem mérges. Apa soha nem haragszik... Tessék! Megszólalt a csengő, és az ajtóhoz ment. Lassan és csalódottan tért vissza: „Nem ő volt az” – mondta. 'Hol van? Ó, bárcsak jönne végre!

„Alig várod, hogy nagyobb bajba kerüljön” – jegyezte meg a nagynénje, aki csak egy hete volt otthon, és nem különösebben szerette a gyerekeket.

- Azt hiszem, Phoebe néni, szeretnéd, ha apám megverne - mondta kissé felháborodva a fiú -, de ezt nem fogod látni, mert apám jó, és szeret engem.

– Be kell vallanom – válaszolta a néni –, hogy egy kis verés nem ártana. Ha a gyerekem lennél, biztos vagyok benne, hogy nem tudnád elkerülni őt."

Újra megszólalt a csengő, mire a fiú felpattant és az ajtóhoz ment. - Apa az! - kiáltotta.

„Ah, Richard!” – köszöntötte kedvesen a fiát Mr. Gordon, megfogva a fiú kezét. – De mi a baj? Olyan szomorúnak tűnsz."

„Gyere velem.” Richard behúzta apját a könyvesszobába. Mr Gordon leült. Még mindig Richard kezét fogta.

„Aggódsz, fiam? Mi történt azután?"

Richard szemébe könnyek szöktek, ahogy apja arcába nézett. Megpróbált válaszolni, de az ajka remegett. Aztán kinyitotta egy vitrin ajtaját, és előhúzta a tegnap ajándékba érkezett szobor töredékeit. Mr. Gordon a homlokát ráncolta, miközben Richard az asztalra tette a szilánkokat.

- Ez hogy történt? - kérdezte változatlan hangon.

„Egyszer dobtam fel a labdát a szobában, mert nem gondoltam rá.” Szegény fiú hangja sűrű és remegő volt.

Mr. Gordon ült egy darabig, küzdött, hogy uralkodjon magán, és próbálta összeszedni zaklatott gondolatait. Aztán kedvesen azt mondta: – Ami történt, az megtörtént, Richard. Vigye el a szilánkokat. Látom, eleget átmentél rajta. Én sem foglak megbüntetni ezért."

-Jaj papa!-ölelte meg apját a fiú. „Annyira édes vagy.” Öt perccel később Richard bejött a nappaliba az apjával. Phoebe néni felnézett, és arra számított, hogy két összevont szemöldököt lát. De amit látott, lenyűgözte.

– Nagyon sajnálatos – mondta rövid szünet után. „Olyan remek műalkotás volt. Most egyszer s mindenkorra elromlott. Szerintem ez nagyon szemtelen Richardtól."

– Megoldottuk az ügyet, Phoebe néni – mondta Mr. Gordon gyengéden, de határozottan. „A mi házunkban az a szabály, hogy minél előbb menjünk ki a napra.” A napon, minél előbb? Igen, valójában ez a legjobb.

Klasszikus karakterek innen: Választási történetek gyerekeknek, szerk.: Ernest Lloyd, Wheeler, Michigan: dátum nélküli, 47–48.

Németül először megjelent Szilárd alapunk, 4 2004-.